Verseny

III. Futórózsa Családi Futófesztivál

Adrenalin_SE_flyer_RÓZSA(2017) (2)

Időpont

2017. június 25. vasárnap 10:00

A verseny rendezője: Adrenalin Sport Egyesület

Távok-rajtok

8 KM

rajt: 10:00

1,7 km 

rajt: 10:00

Versenyközpont: Szeged-Szőreg Kossuth Lajos Iskola sportpályája

Rajt és cél: Szeged-Szőreg, Szegfű utca

Útvonal

A 8 km táv útvonala:

Az iskola udvarának vonalából indulunk a Szegfű utca 5. szám elől délre haladva az Iskola utcáig. Ott balra fordulunk a Szerb templom irányába, a Szerb utcán jobbra fordulunk és haladunk délre a Malomig, ahol balra fordulunk a Fácán utcára és megyünk Kübekháza felé. A lakott területet elhagyva az első földútra fordulunk jobbra, majd az első lehetőségnél balra. Amikor a rózsaföldek között elérjük a volt téglagyárhoz vezető köves földutat, ott balra fordulva megyünk vissza a kübekházi műútig. A keresztnél balra fordulva haladunk visszafelé a Fácán utcára, majd a Szerb utcai kerékpárúton észak felé a szerb templomig, ahol balra fordulunk az Iskola utcára, aminek a közepén jobbra fordulunk a Szegfű utcára, a célegyenesbe.

Az 1,7 km táv útvonala ugyanazon rajthelyről indul, mint az előzőé. A Szegfű utcán dél felé indul, majd az Iskola utcán balra fordulva megy ki a Szerb utcára, ott dél felé haladva éri el a Bánya utcát és az Ikon sort, amin átmegy a Magyar utcára. Azon északi irányban éri el az Iskola utcát, aminek emelkedőjét leküzdve fordul balra a célegyenesbe.

Térképen: https://www.google.com/maps/d/edit?mid=1roS4pLGUUcCM3vgKyzWjk90jtzU&ll=46.203014634145006%2C20.198696499999983&z=13

Nevezés

Az előnevezéseket 2017. június 10-ig lehet megtenni. Minden előnevezőnek egy pamut pólóval kedveskedünk.

Nevezési díjak

Mindenkinek egységesen 500 Ft.

Kérjük a nevezési díjakat az alábbi bankszámlaszámra szíveskedj átutalni:

10918001-00000019-49280005

(Adrenalin SE)

Megjegyzésben tüntesd fel a neved és születési évedet! (Pedál Pál; 1993.)

Az előnevezés csak a határidőig, az Adrenalin SE számlájára beérkezett átutalással együtt érvényes!

Figyelem!

Az előnevezési díjakat 2017. JÚNIUS 10-től a versenyről való lemondás esetén a szervezők nem utalják vissza!

Befizetett nevezési díj esetén, a nevezés átruházható, amiről a szervezőket írásban kell értesíteni!

A résztvevők nevezési díjai a következőket tartalmazzák:

8 km-en indulók:

részvételt a versenyen biztosított útvonalon (több szakaszokon forgalomkorlátozás)

frissítést 1 ponton

rajtszámot

orvosi szolgálatot

frissítőt a célban

1,7-en indulók:

részvételt a versenyen, biztosított útvonalon

orvosi szolgálatot

rajtszámot

frissítőt a célban

egyedi kitűzőt a célba érkezőknek

Póló átvétel az előnevezőknek, illetve helyszíni nevezés

Minden előnevezett illetve helyszíni nevező a verseny napján a versenyközpontban tudja átvenni rajtszámát, illetve az előnevezők a pólójukat. A rajtszámok korábbi átvételére nincs lehetőség!

Versenyközpont címe: Szeged-Szőreg Kossuth Lajos Iskola sportpályája. Nyitva tartás: 2017. június 25-én vasárnap 7:30-10:00-ig.

Frissítő állomás

A frissítő állomáson víz, szőlőcukor, banán áll a futók rendelkezésére. Egyéni frissítő leadására a szervezők részére nincs lehetőség!

Díjazás

Kategóriák (8 km – nők, férfiak; 1,7 km – nők, férfiak,10 év alatti fiú, 10 év alatti lány) szerinti 1-3. helyezés

A 10 év alatti korosztály a 2007-ben és azután születettekre vonatkozik.

Minden díjazottnak oklevél és érem

A versenyen részt vehet minden felkészült futó, aki elfogadja a versenykiírásba foglalt feltételeket és tisztában van vele, mire vállalkozik!

Minden futó felelősen kijelenti, hogy egészségi állapota lehetővé teszi a versenyen való indulást. A szervezők semmilyen bekövetkező egészségügyi problémáért nem vállalnak felelősséget.

Kizárásra kerül az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem a mellére tűzve viseli a verseny ideje alatt, továbbá aki nem teljesíti a verseny – szervezők által kitűzött – teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul, nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki.

A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, rajtszám nélkül-, szájkosár nélküli kutyával futni tilos. Kerékpáros, görkorcsolyás kísérőnek fokozottan oda kell figyelnie, hogy a többi futó versenyzését, egészségét ne veszélyeztesse! Ellentétes esetben a futóját a versenyből kizárjuk!

A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk, de lesz majd egy csomagmegőrző sátor, ahol vigyáznak a csomagokra, de felelősséget nem vállalunk értük.

Ki kell jelentenie minden futónak, hogy: a sportrendezvényen saját felelősségemre veszek részt és egészségi állapotom megfelelő a versenyen való részvételhez. Beleegyezem, hogy a sportrendezvényen készült kép- és videofelvételek jóváhagyásom nélkül felhasználásra kerüljenek. Hozzájárulok a nevezési lapon közölt adatok nyilvántartásba vételéhez.

A képek a honlapról szabadon letölthetőek, …és kötelező megosztani! A nevezési lap kitöltésével és aláírásával, illetve az online nevezéssel a versenyző elfogadja a versenykiírás és versenyszabályzat feltételeit. Az esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a szervezők előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető. Egyéb amatőr sport- és kulturális

rendezvények reklámozására felületet biztosítunk igény szerint. Az Adrenalin SE fenntartja az indulói létszám korlátozásának, valamint az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.